A mi iskolánk dolgozója nyerte el 2023-ban Az Év Munkatársa-díjat…

2023-ban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat saját alapítású díjakat hozott létre. A pedagógus munkakörben dolgozók számára Az Év Pedagógusa- és Az Év Oktatója-díjat, Az Év Munkatársa-díjat a nem pedagógusként dolgozó, de támogató jelenlétükkel az intézmény közösségét erősítő munkatársak számára.

Az Év Munkatársa-díjat iskolánkban dolgozó kolléga, Hubai Sándorné, Vera kapta, akit a nevelőtestület egyöntetűen jelölt erre a címre. Vera az intézményben több évtizede dolgozik. Szakmai tudásával az intézmény vezetésének, nevelőtestületének és tanulóinak mindennapi munkáját, működését segíti. Elhivatottságát jelzi, hogy minden körülmény között az intézmény érdekeit képviseli. Munkakörét tekintve gyógypedagógiai asszisztens, de ezen túlmenően gazdasági ügyintéző, étkezés- szervező, pszichológus, védőnő, szociális munkás is egyben. Minden tanulót név szerint ismer, tudja a szülői, rokoni kapcsolatokat, ezzel is segítve a kollégák és tanulók közötti viszony erősítését. Személyes kapcsolatot ápol az intézmény minden partnerével. Rugalmas, segítőkész, problémamegoldó személyiségének köszönhetően, az iskola ügymenete zökkenőmentes. Tankönyvfelelősként mindenki számára eligazítást, segítséget nyújt a lehetőségekről. A nevelőtestületi értekezleteken véleményét kifejti, amellyel pozitívan hat a tantestület tagjaira.

Kiss Tibor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány szakmai igazgatója e szavakkal ismerte el Vera munkáját:

„A kiváló munkatársra könnyű felfigyelni, leginkább akkor, ha a rivaldafényben dolgozik. Ebben az esetben egy olyan kollégára irányul a figyelem, aki a háttér biztosításában jeleskedik, szinte észrevétlenül támogatja az intézményi folyamatokat. Pedagógiai asszisztensként elsősorban a gyerekeket kíséri és segíti a tanulási folyamatban, támogatja őket a fejlődésükben. Intézményi munkatárskét pedig pedagógusnak, vezetőnek, szülőnek és valamennyi partnerünknek kapocs, lehetőség a megoldásra, biztosíték a haladásra és kapaszkodó a bizonytalanságban.

Munkáját és jelenlétét számos esetben az jellemzi, hogy nem a munkaköri leírása keretein belül gondolkodik, valódi „megoldó ember”. Sokszor anélkül, hogy külön fel kellene kérni egy adott feladatra – jellemzően ugrik, és megoldja a problémát, pedig hivatalosan nem is biztos, hogy az ő feladata lenne. Rendkívüli munkatárs, mert „békeidőben” igen szórakoztató a személyisége, azonban amikor élesre fordul a dolog – rendkívüli gyorsasággal vált, összerendezi minden tudását, és nekilát a kihívásnak. Ennek a nehezen fenntartható egyensúlynak a megtartása nagy kihívás – csak a legjobbak képesek rá. Mer kérdezni, amikor mások nem. Hangot ad véleményének, ugyanakkor nem gondolja magáról, hogy a tudása megkérdőjelezhetetlen. Bizonytalan helyzetekben is bártan kérdez, hogy a megoldás felé terelje a folyamatot. Meghallgatja mások véleményét, képes a konszenzusra vitahelyzetben.

Örök felfedező, hisz olyan intézményi folyamatokban is bátran lehet rá számítani, amiben korábban nem szerzett még tapasztalatot, de segítőkészségével és bátor hozzáállásával igazi motorja az újonnan megjelenő feladatoknak.

Hubai Sándorné (Vera) ilyen munkatársunk az alapítványnál, büszkék vagyunk, hogy kitart mellettünk és arra is, hogy a munkatársaink körött tudhatjuk.”

Ezúton is szeretnénk Verának köszönetet mondani az iskola minden dolgozója és diákja nevében a kiváló és alázatos munkájáért.

 Mohácsiné Daróczi Marianna

intézményvezető